Utazás mozgás nélkül

Mondhatnánk azt is, hogy két nagy színész, Törőcsik Mari és Darvas Iván "jutalomfilmjét" láthattuk, mivel egyrészt mindketten remek alakítást nyújtottak, másrészt van egy olyan érzésünk, mintha kifejezetten nekik, személyre szabottan írták volna a forgatókönyvet, vagyis mintha ők ketten megelőzték volna a történetet. Bárhogyan is, ez a film képes meghatni a nézőjét, kicsit képes a történelmet is felidézni, de amit leginkább tud, az egy életre szóló szerelem bemutatása.

Törőcsik Mari és Darvas Iván egyszer már eljátszották a végzetes szerelmet, az 1970-es Szerelem c. Makk-filmben, de most, 33 év után ez a film természetesen egy teljesen más élményt jelent. A két színész a saját keresztnevén "fut", Mari és Iván a két főszereplőnk, és az ő közös múltjuk bukkan elő a történetben, régi, fekete-fehér, a Szerelemből vett felvételekkel is aláfestve.

A film egy éjszakai telefonhívással indul, a 60 év körüli Ivánt hívják azzal a rossz hírrel, hogy "Mari élete hajszálon függ". Darvas rögtön rágyújt, elmereng, és már benne is vagyunk a filmben. Másnap reggel egy idilli hangulatú reggelizést látunk, egy luganói villában Iván és svájci felesége megbeszélik valamelyik házuk eladását, amiből rögtön megtudhatjuk, hogy jómódban és békességben élnek. Bár a film háttéranyaga szerint a történet középpontjában Iván, és a számára fontos 3 nő áll, már most elárulhatjuk, hogy a feleség karaktert később csak egy-két villanás erejéig fogjuk viszontlátni (ami persze lehet a vágás miatt is), mindenesetre végül a feleség (Eileen Atkins) nem tűnt igazi főszereplőnek.

Iván úgy dönt, hazautazik Budapestre, meglátogatni a volt szerelmét, és így is tesz. A férfi, akit 40 valahány évvel ezelőtt a kommunisták bebörtönöztek, és tönkretettek politikai okokból, most hazakészül, ami jelen helyzetben duplán erős érzelmeket hív elő belőle.

Darvas Iván a film elején még eléggé visszafogottan játszik, alig árulnak el érzelmeket a mozdulatai, bár ez a távolságtartó alakítás utólag mintha még erőteljesebbnek mutatná a személyiségét. Bárhogyan is, a színész remek munkát végzett ebben a filmben, a játékából egy komoly emberi tartás, egy becsületes és kedves férfi figurája bontakozik ki, egy olyan emberé, akit bárki szívesen tudna ismerősének, rokonának. Ha eddig nem kedveltük volna Darvas Ivánt, ezzel az alakításával belopta volna magát végleg a szívünkbe. Partnere, Törőcsik Mari a tőle megszokott "keménységgel" játszik, helyenként öniróniával árnyalva ezt. Ők ketten valami borzasztó élesen képesek bemutatni a szerelmet, és éppen ettől lesz jó a film, az egymás iránt érzett, évtizedeken átívelő szerelemtől, illetve attól, ahogyan ezt Törőcsik és Darvas bemutatja. Apró mozdulatok, az időnként bevágott fekete-fehér felvételek a fiatalkori, szerelmes önmagukról, a szavak, amik mögött érezzük a 40 évnél tovább tartó igazi, nagy szerelmet: ezek, amik hatnak ránk, és amik miatt örülünk, hogy láthattuk ezt a filmet.

Közben persze a történet is halad a maga medrében, Mariék találkoznak, sőt, Iván még egy helyes lánnyal (Nagy-Kálózy Eszter) is összefut a kórház előtt, akiről később kiderül, hogy a saját lánya. Nagy-Kálózy kicsit rejtélyes figurát játszik, és valahogy az ő alakja áll össze legkevésbé a film szereplői közül, ami lehet amiatt is, hogy az ő szövegei helyenként erőltetettek, vagy nem életszerűek. Nem tudjuk meg például, mi baja van a Kaszás Attila által játszott barátjával, aki miközben egy maffiózószerű alak (pénzváltó, vagy mi), erőszakos nyomulással, mégis őrült szerelmes a lányba, aki viszont lazán elfogadja kölcsönbe a férfi lakását. Tulajdonképpen a többi mellékszereplő sincs "forgatókönyvileg" a csúcson, ami azt jelenti, hogy Marin és Ivánon kívül a többieknek nem adódnak igazán jó beszélgetéseik, jellemábrázoló helyzeteik. A legkellemetlenebb meglepetést a Vasvári Emese (A Valami Amerika titkárnője) által alakított ápolónő okozta, akiről váratlanul kiderül, hogy nem egy figyelmes ápolónő, hanem egy fehér köpenyben mászkáló érdek-gépezet.

Vannak tehát lyukak a forgatókönyvben, akadnak benne nem-életközeli párbeszédek, és a Nagy-Kálózy Eszter figurájából is sokkal többet ki lehetett volna hozniuk a forgatókönyvíróknak, de ettől függetlenül egy nagyon kellemes benyomást tesz ránk a film. Bár mi nem így fejeztük volna be a történetet, a film beteljesítette azt a küldetést, ami a célja lehetett, nevezetesen egy halhatatlan "nagy" szerelem bemutatását. Egy megható és érzelmes filmet láthattunk, amely mély nyomot hagy bennünk, és amely után kicsit másképp gondolkodunk a tartós párkapcsolatokról.